» KIÁLLÍTÁS
  Kezdőlap
  Szentendre évszázadai
  Szentendre újkori
  története képekben
 » KATALÓGUS
  Keresés
  Galéria
 
 » GALéRIA - A KIáLLíTáS KéPEI -

Ipar, üzemek Szentendrén a 19. század végén, a 20. század első felében is a kézműipar volt túlsúlyban. Az 1884-es ipartörvény megszüntette a céheket és az ipartestületek megalakítását írta elő. Az ipartestületek a céhek modern, a kor viszonyainak megfelelő utódai lettek.
A Szentendrei Ipartestület 1891-ben alakult, alapszabályát 1892-ben fogadta el a kereskedelmi miniszter. Célja: "a testületi tagok között a rendet és egyetértést fenntartani az iparosok érdekeit előmozdítani"
A városban az iparral foglalkozók aránya jelentősen meghaladta az országos átlagot. Míg az országban a lakosság 15 %-a, addig Szentendrén 27 %-a élt iparból. 1907-ben az iparral foglalkozó, az Ipartestülethez tartozó mesterek száma 86, a segédeké 78, a tanoncoké 67. 1910-ben már 118 mester dolgozott a városban 65 segéddel és 54 tanonccal.
A legnagyobb létszámmal az 1920-as évek végéig a cipészek dolgoztak, 1920-ban 36 cipész tagja volt az Ipartestületnek. Ez talán annak is köszönhető, hogy a városban élt és dolgozott Bodh József cipészipari szaktanító, aki új szabástanítási rendszerével szerzett hírnevet magának és a városnak. A cipészeket a kőművesek követték létszámban, számuk 1926-ban volt a legmagasabb, 26 fő.
A 20. század első évtizedeiben jelentős változás következett be a kisiparban. Néhány régi szakma teljesen megszűnt, mint a tímár, kosárfonó, nyerges, ugyanakkor új szakmák jelentkeztek: lakatos, villamosipar (villanyszerelő), fényképész, szobafestő, mázoló.
A kisipar mellett egyre nagyobb számban jelentek meg az üzemek a 20. század első évtizedeiben. Jó hírnévnek örvendett a Zimmer-féle szerszámgyár, a Lám-féle lemezelőgyár. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején államosított gyárak: Gajári Leó-féle szerszámgyár, Ziser Márton-féle lemezárugyár. Wiltsek-féle faárugyár, Elszász-féle fűrészlapgyár.
A gyárak, üzemek többsége szentendrei lakosok tulajdonában volt. Általában sokféle árut készítettek, mert a viszonylag szűk kereslet mellett csak így volt gazdaságos. Kalafut János faárugyára a Bogdáni úton 1920-ban a következő eszközöket hirdette: gyúrótábla, talicska, nyújtófa, kaszanyél, passzírozófa, laskadeszka, hokedli és sámli, fakanál, hordócsap, számológép, játékcsiga.
1922-ben kezdte meg működését a kőbánya, amely Pest- és Nógrád Vármegyei Egyesített Kőbánya Rt. néven több évtizeden át működött.
A viszonylag kis munkáslétszámmal dolgozó gyárak nem tudták megoldani a város foglalkoztatási gondját. Sokat segített ebben a Papírgyár, melynek építését 1936-ban kezdték el és 1937-ben már megkezdte a termelést. 1941-ben beindították a második papírgépet. A gyár a mai napig fontos helyet foglal el Szentendre iparában.
1939-ben kezdte meg működését az "Andrea" Cementárugyár Építőipari Rt., amely betonáru, burkolólap és műkő gyártásával foglalkozott. A háború után ez az üzem kezdte meg először a termelést Szentendrén, 1946-ban 12-16 munkással.
1948-ban államosították a szentendrei üzemeket is, elsőként a Papírgyárat. 1949-ben számottevő üzemként tartották nyilván a Papírgyárat, a Kőbányát, a Cementgyárat, a Villamos- és Közlekedési Vállalatot, a Kéziszerszámgyárat és a Kocsigyárat. A Kocsigyárban ekkor indult újra a termelés lófogatú szekerek gyártásával. A nagy múltú, jó nevű gyár 1958-ban nehéz helyzetbe került. A Belkereskedelmi Értékesítő Vállalat nem vette át a legyártott platós kocsikat, mert nem volt rá kereslet. A gyár kénytelen volt profilt váltani, kombájn- és cséplőgépalkatrészeket, iskolapadokat, dobogókat, munkaasztalokat, melegházi kereteket gyártott, később utánfutókat, konténereket, lakókocsikat is.
1956-ban alakult meg a PEVDI elődje, mindössze 6 taggal. 1960. márciusában már 220 munkásnak adott munkát.
1949-ben a kézműipar, kisipar helyzete is megváltozott. 1949-ben megszűntek az ipartestületek, helyettük a Kisiparosok Országos Szövetségének helyi csoportjai alakultak meg. 1949 első félévében Szentendrén még 13 iparigazolványt adtak ki, ebből 8 kisiparos, 4 kereskedő, 1 vendéglős. A következő években a kisiparosok többsége feladta önállóságát, szövetkezetekben folytatta a munkát, vagy teljesen feladta az iparűzést és nagyüzemekben helyezkedett el.
A város vezetése 1961 elején elkészítette az általános rendezési tervet. Távlati célként azt jelölte meg, hogy Szentendre idegenforgalmi és üdülőközpont legyen, illetve mezőgazdasági tevékenységével járuljon hozzá a főváros ellátásához. Újabb ipari létesítmények telepítését nem támogatta.


A projetketet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta