» KIÁLLÍTÁS
  Kezdőlap
  Szentendre évszázadai
  Szentendre újkori
  története képekben
 » KATALÓGUS
  Keresés
  Galéria
 
 » GALéRIA - A KIáLLíTáS KéPEI -

Képek a szerbek életéből A szerbek három nagy hullámban érkeztek Magyarországra, Szentendre területére zömében a harmadik hullámban. A XVII. századra elnéptelenedett várost 1690 táján délszlávok (szerbek, horvátok/dalmátok, görögök, makedónok) népesítették be. A betelepülők származási helyük alapján egyházközségenként együtt maradtak, így oszlott a város hét kerületre, mahalára, mindegyikben külön templommal. A katolikus dalmátok a Szamárhegyen éltek, melynek régi neve Brgyana (Szerbia egyik része), a brdo - hegy - szóból ered. A dalmátok iparosok, de főleg szőlőmunkások voltak.
Nagyobb birtokkal a jómódú szerb kereskedők, iparosok rendelkeztek. A határrészek, Bubán, Szmrdán, Zsizsinbubár, Bela Voda, Petyina, Tyukovác, a Sztaravoda, Bucsina-patak (Bükkös-patak) szerb neve máig használatban van. Szentendrét a szőlő-, bortermelés és a kereskedelem virágoztatta fel. Dunán zajló kereskedelem fő árucikke a vörösbor és a posztó volt.
A szerb és görög kereskedő - kiterjedt balkáni kapcsolataik révén - hamar jelentős vagyonra tettek szert. Mediterrán hangulatú, barokk stílusú polgárházakat építtettek neves építészekkel. A délszláv hatás érződik a város külső képén.
A szerbek kulturális fejlődése itt, más nemzetiségek között indult meg. Szentendre, "a szerb Sion" lett a szerbek szellemi, kulturális és vallási életének központja. 1690-1800-ig jelentős könyvmásoló műhelyek működtek itt, mivel cirill betűs nyomda nem volt még Magyarországon. Iskolájukat 1797-ben építették.
Az első jelentős szerb művész a városban született 18. századi költő és zenész, Avakumovics Avakum volt. Négy évig itt volt tanár Vuics Joakim (1772-1847), a szerb színjátszás megalapítója, a szerb drámairodalom atyja. Szentendrén született 1822-ben a szerbek Jókaija, Ignatovity Jakov realista regényíró. A művészet, irodalom e jeles képviselőiről emléktáblák szólnak.
A szentendrei szerbek öltözete a jómódú városi polgárság viselete volt. (A falusi szerbek a közeli Pomázon, Kalászon, Csobánkán a XX. század elején még "parasztruhában" jártak.) Jellegzetes a nők családi ünnepeken viselt ékszere, a szeferin, a dukát, az arany- vagy ezüstpénzekből készített nyakék. A Ferenczy Múzeumban lévő női öltözet a szerbek eredeti lakóhelyének viseletét őrzi. Tulajdonosának, a jómódú Maria Illitsnek kézimunka boltja volt, de maga is tudott varrni és hímezni. Elkészítette szülőföldje, Nis viseletét, mellyel 1889-ben a párizsi világkiállításon oklevelet nyert. Háza volt nemcsak Nis-ben, de Pesten és Szentendrén is, így került a ruha Szentendrére.
A szerbek életmódja, lakáskultúrája szintén polgári ízlésű, de megtalálhatók benne a jellegzetes, kultikus célú tárgyak. Minden szerb házban ott van a családi védőszent ikonja, szenteltvíz-tartó bazsalikomcsokorral. A szentképek köré finom lenvászonból szőtt díszkendőt (peskir, polivac) akasztottak. A díszkendőknek jelentős szerepe volt a népszokásokban. A XIX. századi legszebb peskirek arany- és ezüstszállal hímzettek, keleties jellegű növényi és madaras mintával.
A régi szerb konyha jellemzői a vörösréz edények. Réztepsiben (tepsija) sültek ünnepek előtt a hagyományos formájú kalácsok, az ünnepi tésztafélék. Az otthon dagasztott kenyeret ovális, hosszúkás kosárban kelesztették és pékkel süttették ki.
Ünnepeiket gazdag lakomával, mulatsággal ülték meg. A szerbek nagy lagzit tartottak. A lakodalmi menetben ott voltak a muzsikusok (tamburazenekar) is. A menyasszony emlékezet óta már városi ruhában, fátyollal esküdött, de a lakodalomban igen sok hagyományos elem megőrződött. A menyasszony jellegzetes nyakéke, a dukát a hagyomány szerint annyi aranypénzből állt, ahány hold föld volt a hozománya.
A vőfély (dever) jelvénye a vállán átvetett peskir, rajta rozmaringszál. A menetben elől megy a két prémkumcse(koma) megy, viszi a csilim-et (szőnyeg, amire az ifjú pár a templomban áll), a csutorát és a gyertyákat. A komaasszony viszi a prévez-t, öt méter ruháravalót, könnyű kelmét, amit esketéskor a pár hátára tűznek. A szertartás része, hogy a menyasszonyt és a vőlegényt "megkoszorúzzák", koszorúnak mondott koronával.
Otthon a vőlegény anyja várta őket, hogy a termékenység jeléül búzát szórjon rájuk. A szájukba cukrot adott, hogy édes legyen az életük. A menyasszony hóna alá két kenyeret, kezébe két kancsó bort adtak, hogy mindig bőségben éljenek. A küszöb elé tett teknőn csak fizetés ellenében kelhetett át a násznép. Fizettek akkor is, mikor ebéd után a kútnál a menyasszony jelképesen megmosta a vendégek kezét. A hagyományos kóló mellett csárdást, keringőt is táncolt a násznép.
A szerbek ősi szokásuk szerint nyitott koporsóba temetkeztek az 1831-es pestisjárványig. A halottat csak a szerbvászonból szőtt szemfedéllel (ubradacs) fedték le. Temetéskor az elhunyttal megálltak a Fő téren. Később, amíg háztól temettek, a templom előtt álltak meg a koporsóval. Jeles személyeket pedig bent a templomban búcsúztattak. A résztvevőket a sírnál vendégelték meg egy kanál főtt búzából, dióból, mézből készített édességgel (kolyivo, varice). Ugyanezt készítették a temetést követő hat hét, és egy év múlva is. A halotti emlékünnepek között nem szerepel a halottak napja. Igen archaikus megfelelője a ruzicalo, az un. halottak húsvétja. A húsvét hétfőt követő hétfőn, újabban vasárnap tartják. A templomba kosárban viszik a piros vagy festett tojást, kalácsot, húst, pálinkát, bort és gyertyát. A szertartás után a temetőbe mennek, az élemet a sírra teszik. Egy részét egymást kínálva, a halott emlékére elfogyasztják. A tojást a rokon gyerekek szedték össze. Közben a pap a családok halottas könyvéből (citulja) név szerint imába foglalja a meghalt családtagokat, felszenteli az új sírokat. A Buda környéki szerbek sírjeleiket helyi kőből faragtatták. A legelterjedtebb formájú sírkövek alsó része szív alakú.
Kiemelkedő családi ünnep a védőszent ünnepe, mely férfiágon öröklődik, az egyes nemzetségek hajdani kereszténnyé válásának emlékére. E napon a pap sorra járja az éppen ünneplő családokat, vizet szentel. Jellegzetes étele a főtt búza (kolyivo) és a szertartásosan megtört kalács.
A szerbek ortodox, görög-keleti vallásúak. A keleti egyház nem vette át a Gergely naptárat, máig a Julián-féle ónaptárat használja. A naptári ünnepek 13 nappal később követik a Gergely-naptárét.
Nevezetesek a búcsúk, melyek a környék és a Duna mente szerbségének találkozási alkalmai. Szentendre nagybúcsúja a Preobrazsenszka (Úr Szine változása) templomé augusztus 19-én. . A század elején gőzhajóval érkeztek a vendégek a fővárosból, Ráckevéről és a Bácskából. A templom belsejét zöld ágakkal díszítik, s a pap megszenteli a szőlőt. A "búcsú komája" és felesége adja a kalácsot és a bort, amit szertartásosan eltörnek, és szétosztanak a jelen lévők között. A templom udvarán, a portában megkezdődik a tánc. A népzenét és táncot a hagyományos búcsúbálok örökítették át az ifjabb nemzedékre. A kólót, szrbkinyat, kukunyestyet a mai napig táncolják. Legrégibb hangszerük a gajda (duda) és az egyhúrú guszla volt. Ma a tambura, hegedű, furulya, harmonika ismert. A dalmát búcsú jún. 24-én, Szent Iván napján van, a hagyományos tűzugrást napjainkban elevenítették fel újra.
Az egykori szentendrei céhek tagjai védőszentjük napján körmenetben, céhzászlójuk alatt vonultak az általuk állíttatott kereszthez. A tímárok augusztus 2-án, Illés napkor vonultak a Zöldfa vendéglő melletti keresztjükhöz zászlójukkal. A kereskedők céhe Anna napkor augusztus 8-án járult a főtéri kereszthez, baldachin (nebo) alatt, melyen a céh jelvénye, rőf és mérleg található. A szőlőmunkások augusztus 14-én keresték fel körmenettel védőszentjük, Makavija keresztjét a Dézsma utca sarkán. November 3-án, Gyurgyic napján a tabakosok/tímárok vonultak a Preobrazsenszka templom előtti kereszthez, vízszentelésre. Mindig látványosan zajlottak a körmenetek, a vízszentelő, a búzaszentelő és a feltámadási körmenet.
A szerb naptári ünnepek legtöbbjéhez kultikus célú kalácsok, tészták készítése kötődik. Karácsony böjtjén hajnalban kalácsot, kenyeret és nap, hold, szőlő nevű kalácsokat süt a gazdasszony. A karácsonyi kalács kenyértésztából készül, tetejére vallási jelképek és állatok, szőlő, búzakéve stb. került, amelynek gyarapodása fontos volt az új évben. Neve egészség kalács (zdravlje kalac), mert morzsáinak gyógyító erőt tulajdonítottak. Feljegyezték, hogy a legszebb karácsonyi kalácsot Paulovics Krisztina nevű asszony tudta sütni. A szerb karácsonyi asztalra szalmát hintenek, letakarják az ünnepi abrosszal. A kalács közepébe bazsalikomot, tűznek, köréje, alá egy tálban terményeket és pénzt tesznek. Ott van még az egészség (zdravlje) nevű kenyér, a poszkurica (ostyácska) közepében bukszus-ág, bor, zöld búza, közepében mécsessel. Karácsonyfa a szerbeknél nem volt, a szoba földjére hintett szalmában keresték a gyermekek az ajándékot.
Húsvétnak szintén hagyományos kalácsai vannak. A tiszta kalácsot régen kerek réztepsiben sütötték a kemencében. A hajfonat kalács hosszúkás fonott kalács, melynek a hajlataiba főtt tojást illesztettek. A család nő tagja ilyet vitt ajándékba - piros tojás, édesség, pénz kíséretében - a rokonoknak. A húsvéti tojásokat nagypénteken festik. Környékünkön szívesen készítettek rátétes és feliratos tojásokat, azaz különféle jelentésű szavak első betűjét: H V (Hristos Voskres, Krisztus feltámadott).
A nyár jeles ünnepe Szent Iván napja, a szerbeknél július 2-án. Az előző délután a lányok, asszonyok iván napi virágot (Galium verum) szednek, énekszó mellett koszorúkat kötnek belőle. Régebben többet, s tettek belőle a házra, istállóra, más gazdasági épületekre. A lányok koszorút dobtak a háztetőre: ha nem esett le, hitük szerint férjhez mentek az éven. A virágkoszorú az identitás, a vallási-etnikai közösséghez tartozás kifejezője: ma is minden szerb házon és középületen látható.
Fennmaradt egy balkáni eredetű esőkérő népszokás, a dodola-járás. Aszály idején egy tetőtől-talpig zöld lombokba, általában bodzaágakkal "felöltöztetett" embert vezettek végig az utcákon, miközben gyerekek énekeltek körülötte a varázséneket: "Ó dodola, dodolo! Sta bi tebi trebalo jedna kanta vogyice i od boga resice." (Ój dodolo, dodola! Mi kellene neked? Egy vödör víz és Istentől harmat.) A gazdák leöltötték vízzel a dodolát, az éneklőknek pénzt adtak.
A szerbek identitása erős. Egymással szerbül beszélnek, vallásukat el nem hagyják, hagyományaikat ápolják. A régi szokások egy része családi körben lelhető fel.


A projetketet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta